A falu alapítása és elnevezése

Szentegyháza két település összeolvadásából keletkezett: Szentegyházasfalu (régen Oláhfalu) és Szentkeresztbánya

A keletkezésének körülményei nagyon homályosak mivel hogy az esetlegesen fennmarat iratok nagy részben mind elvesztek, nem tudni hogy milyen okból kifolyólag, az esetleg fennmaradt írásos bizonyítékok hitelesége is megkérdőjelezhető, mivel hogy vannak benne olyan megjegyzések is amelyek az akkori időkben nem voltak elterjedtek. Így a legtöbb adat mit fel tudunk használni a a szájhagyományokra és a múltban élő Erdélykutatók munkájára alapozható. Azt sem lehet pontosan tudni hogy egyáltalán léteztek–e ilyen iratok, melyek a község alapítását igazolják. Ezen iratok létezését abból a tényből kiindulva lehet komolynak és biztosnak mondani, hogy Orbán Balázs és a korabeli kutatók nagy része emlegeti műveikben. Az általunk és a kutatók által hitelesnek tartott forrás a Báthori Gábor fejedelemtől kapott kiváltságlevél, amely a Csíkszeredában az Országos Levéltár Hargita megyei igazgatóságán lelhető fel.

Szentegyháza létrejtőének éve és körülményei igen csak bizonytalanok. Ugyancsak homályba burkolódzik a plébánia létrejtőének a körülményei is.

Orbán Balázs a falu keletkezéséről a következőket írja: “Ezen faluk (a két Oláhfalu – Kápolnás- és Nagyoláhfalu szerk. megj.) keletkezéséről nincsenek biztos adataink, de arra igen, hogy 1301-ben az udvarhelyi vártól függő kenézség volt már Uten, s ez évben László király rendeli, hogy őket senki más dolgoztatni s ítélni ne merje, mint az udvarai várparancsnok stb. Ezen rendelvényben is kivétel létetik az ottan lakó és oda települendő székelyekre nézve, mi mutatja, hogy már akkor is laktak ottan szabad székelyek a kenézség 'alatti várjobbágyok mellett, kik hogy nem voltak oláhok, azt bebizonyította okadalokkal Kovács István. (Lásd Nemz. Társ. 1831. évf. 167. s köv. lapjain) " (O.B.: A Székelyföld leírása, I. kötet, 72. oldal)

A történészek sokáig az említett, 1301-ből származó latin nyelvű okiratot tekintették a település létezésére utaló legrégebbi dokumentumnak. Ezen dokumentum a következőképpen kezdődik: ,, Nos Ladislaus Dei gracia Rex Hungariae etc. Vniuersis et singulis ad quos presentes deuenerint, notum esse volumus. Quod Ursus Knezius et Dominicus Magister janitorum nomine et in persona vniuersorum et inhabitatorum villé nostre Olachalis in medio Siculorum nostrorum de Vduordhel commorancium graui cum querela in nostri accedentes presenciam exposuerunt... " A magyar nyelvű lábjegyzetben ez olvasható: “Bizonyos ez adatból, hogy az Udvarhely széki székelyek közzé telepített Oláhfalu királyi birtok volt, s eredeti lakosai, kiknek kenéze Ursus (Ursu) is meg van nevezve, oláhok voltak. " (Szabó K., Szádeczky L., Barabás S.: Székely Oklevéllár, Kv., 1872,1. kötet, 29. oldal)

De az utóbbi időben bebizonyosodni, látsiík hogy ezen okirat is a hirhedt Kemény József XIX, századi hamisító egyik hamisítványa. A történetírás kiderítette, hogy Kemény József gróf azzal szórakozott, hogy okiratokat hamisított. Ezen iratokból tucatnyi létezik. Historiográfiailag érdekesek ugyan ezek a hamisított okiratok, de valódi történelmi botrányok előidéző. Akárcsak az oláhfalviaknak az udvarhelyi várral szemben fennálló kiváltságait tartalmazó, “1301 -ből való" levél, amelyre előszeretettel szoktak utalni a román történészek. A magyar történészek többsége azzal érvel, hogy nem lehet eredeti az a szöveg, amelyben olyan kifejezések találhatók, amelyeket csak a XVII. század után kezdtek használni. Hermann Gusztáv Mihály, a Székelyudvarhelyi Múzeum kutatója éppen az első oláhfalvi kiváltságlevélnek tartott hamis okirattal foglalkozott több éven át.

Amúgy a fenti oklevél hitelességét a román történetírás sem tartja csalhatatlannak:,, Cea mai veche pomenire a satului Vlăhiţa este din anul 1301, sub numele de “Villa olachalis ". Dacă autenticitatea documentului din 1301 e contetată, a ceuil de la 1406,în care localitatea e pomenită sub numele de Oláhfalu, este sigură. " (“A Szenlegyházasfaluról szóló' legrégebbi említés 1301-böl származik, “villa olachalis" néven. Amennyiben az 1301 –es dokumentum hitelessége megkérdőjelezhető, az 1406 –os irat, amely Oláhfalu néven említi a települést, egészen bizonyos.”) (Pascu Şt. Voievodatul Transilvaniei, Kv., 1972, Dacia Kiad’, I. k0tet, 114. Oldal). A szövegben Pascu a Székely Oklevéltár I. kötetére utal melyben egy Lőrincz nevezetű lelkész ítél az Olt folyó és a Csorgó nevű víz lefolyásának fenntartása és áradásaik meggátlása ügyében.

Berényi Margit tanítónő a falu monográfiájával foglalkozott. Szerinte 1170 körül III. Béla alapította a települést, aki ezen az útvonalon járt vadászni. Bevallása szerint a Kolozsvári könyvtárba olvasot arrol hogy 1263 – ban már plébánia létezet ebben a faluban és a papja pedig egy István nevezetű mester volt. Ennek az adatnak nincs dokumentummal alátámasztott valos bizonyítéka ezéret a hitelessége nem elfogatható.

Kovács Mihály és Ferencz József tanítók 1957 –es keltezésű monográfiájukban egy a plébánia irattárában talált könyvre hivatkozva 1360 előttre teszik a plébánia alapításának dátumát. A könyv mellett még utalnak egy bélyegzőre is amelyen ez a felírat található: Sig. Paroch. Szentegyházasfalu Ad. S. Andream Apost. 1360. Ezen adat sem bízonyítható de viszont egybeesés figyelhető meg az 1902 –ben kiadot A katolikus Magyarország című könyv szövegével mely szerint: “Szentegyházas – Oláhfalu. 1360 előtt már létezett. Temploma szent Péter és Pál. Admin. Pap Albert”. Az egybeesés magyarázata az lehet hogy a két tanító a plébánia írattárában ezt a könyvet találta meg és erre utalnak és nem egy latin könyvre. A bélyegző létezése igencsak kétségbe vonható hiszen a falut csak későbbi időben nevezik így és nem 1360 körül, ahogy az a bélyegzőn szerepel.

A fentiekből kiderül hogy a falu keletkezése a népi hiedelemmel ellentétben hogy a XII-XIII századból való nem felel meg a valóságnak, hanem kisé későbbre tehető. Az 1332-1336 –os pápai dézsmajegyzetből kiderül, hogy a falu nem szerepel mint önálló egyházközség. Igy a plébánia alapításának két lehetséges időpontja van az egyik 1360 után pár éven belül, vagy a másik 1406 ban egy Oláhfalvi vonatkoztatású dokumentum alapján.

Szentegyházasfalu keletkezéséről és elnevezéséről többféle történet szállt szájról szájra a lakosok körében. Ezeket probáljuk ismertetni a továbbiakban. A hagyomány szerint, amit Orbán Balázs is lejegyzett, a falu elnevezése egy Oláh János nevű pásztortól ered, akinek kunyhója volt a mostani falu felső felében. Akkoriban a moldvai románok állandó gazdasági kapcsolatot tartottak fenn a székelységgel, a termékeiket egymás között kicserélték. és ezért napi járóföldnyi távolságra egy-egy pihenőhelyet építettek a maguk és teherhordó állataik számára. Ilyen állomáshely volt a Hargita lábánál, a Cigánydomb környékén Oláh János kunyhója. A vadállatokra való tekintettel a kunyhót megerősítették, falszerűen körülvették kövekkel és fenyőszálakkal. A később idetelepült székelyek “Oláh falának" nevezték az építményt, és erre származtatható vissza a falu elnevezése.

Más változat szerint egyszerűen az első települtről Oláh falujának nevezték el a falut. Az Oláh János-féle magyarázatnak egy másik változata az, miszerint az 1572-es újratelepítéskor egy János nevű görög katolikus férfi került ide, aki románosan vetett keresztet, és ezért elnevezték Oláh Jánosnak. Sajttal kereskedett, és nemsokára házat épített, hogy az átutazóknak szállást adjon, így az utasok úgy tudták, hogy biztos hely ez, mert falu van az Oláhnál, és így született meg a település elnevezése. (Kovács M., Ferencz J.: Monográfia)

Orbán Balázs egy másik történetet is leírt: “A hagyományok szerint Oláhfalu első lakója az oláh eredetű Fejér Márton volt, később három más székely telepedett oda; ő ezeknek pénzt kölcsönözvén, beadósította ,s zselléreivé lenni erőszakolta. A kölcsön visszafizetését el nem fogadván, azokat dolgoztatta és zsarolta. Később azonban Elekesiről egy 4-ik, nagyon humánus, igazságszerető ember települt oda, ő fellépett az elnyomónak ügyében s kieszközölte, hogy Fejér a pénzt tartozott elfogadni, s az elnyomottak ekként felszabadultak. " (Orbán B.: A Székelyföld leírása. I. kötet, 75. oldal)

Ennek a történetnek az a folytatása, hogy Fejér leszármazottai: Oláh Dániel és Oláh András a Vargyaslokából érkezvén, az egyik Szentegyházasfalu felső részében, a másik pedig Kápolnásfalu felső részében telepedett le.

Balázs Irén Kápolnásfalut bemutató monográfiájában olvasható: “A Máréfalvától Csíkszeredáig vezető hosszú úton ez volt az egyetlen lakott hely, ahol az utasok biztonságban érezhették magukat. Az utasok az oláhhoz (utasbeálló kocsma) szállottak be. és innen csoportokban indultak tovább, vagy a Csík felől jövő szekerek együtt jöttek odáig, hogy a Tolvajos-tetőn baj nélkül átjussanak, így aztán az oláh kocsmája messze földön híres találkozóhelye lett a szekereseknek." (Balázs L: Kápolnásfalu, Alutus, Csíkszereda. 1996. 10. oldal)1

“Vannak, kik azt állítják, hogy legelőbb oláh pásztorok települtek oda s onnan eredne a falu neve. Nem vitatom e kérdést; de ha telepedtek is oda oláhok, azok a székelyekkel elannyira egybeolvadtak, hogy most a két Oláhfalunak 3500 lélekre menő lakói mind törzs-gyökere s székelyek. " (I. kötet. 74. oldal) - vonta le a következtetést Orbán Balázs. Más utalásokból arról tudunk, hogy az idők folyamán a román kereskedők közül. akik évente kétszer jártak az udvarhelyi és a homoródszentmártoni vásárokba, néhány itt maradt, letelepedett, a székelyekkel egybeolvadt és nagyon hamar elveszítették nyelvüket, vallásukat, viseletüket.

A szájhagyomány szerint a település első lakói elsősorban Felcsíkból érkező székelyek voltak, akiket árpádházi királyaink biztonsági okokból telepítettek az Udvarhely-Csíkszereda közt elterülő hatalmas erdőségbe.

Az is feltételezhető, hogy a portyázó hadak támadásai, a török pusztítás, a vallási háborúskodás miatt a fejlődésnek indult falu elpusztult, és a helyébe később új jött létre. Állítólag Bocskai István telepítette vissza 1604-ben 3-4 év leforgása alatt. Főleg Csíkból. Gyergyóból, Háromszékről hozott családokat, elsősorban Csíki és Elekes nevezetűeket. Akiket az itteni letelepedésre elsősorban a kiterjedt erdőségek és a pásztorkodásra alkalmas legelők késztettek. (Kovács M., Ferencz J.)

Hiteles dokumentumok hiányában többféle elképzelés létezik a település eredetére és elnevezésére vonatkozóan. Egyik sem bizonyítható a fentebb felsoroltak közül. Az viszont biztos, hogy Udvarhely és Csík között fontos kereskedelmi és hadi út vezetett a kiterjedt erdőségen át, és ezeken a területeken az utasok testi épségét gyakran veszélyeztették a vadállatok és a törvény elöl bujkáló rablók. Ezért a két Oláhfalu védelmi célból jött létre. Később a lakói azt a feladatot is megkapták, hogy a futárokat és az állami postát fegyveresen kísérjék Csíkszeredáig. Ennek fejében a történelem folyamán számos kiváltságjogot nyertek mind az erdélyi fejedelmektől, mind pedig a magyar királyoktól. Székelyföldön az úgynevezett “székely tízesekből" lettek a faluk. Ezen általános szabály alól Szentegyházasfalu sem kivétel. A köztudatban még most is él a tízes felosztás, az egyház megszervezésében a mai napig alkalmazzák. A falu négy tízből áll.

,,A székelység letelepedése nyilván a legkisebb hadi egységgel, a tízessel kezdődött, énnek kebelében mindenik harcos egyenlő örökséget kapót - beltelket, rétet, szántót, a tisztviselők nyilván már eredetben többet, mint más. A gyalogosok kevesebbet, mint a lovasok. Mindenik harcosnak az övéről gondoskodnia kellett.

...A tízesekből lettek később a faluk, s a tízesek ezek tízesei lettek, azok a csoportfelügyelők, vezetők, akik a hadnaggyal és a bíróval az érintkezést fenntartónak s a tízesnek honvédelmi, közigazgatási, s gazdasági ügyeit intézték, s a rendeleteket végrehajtották, “tízes bíró vagy röviden “tízes" nevet kaplak. " (Endes Miklós: Csík-. Gyergyó-. Kászon-székek földjének és népének története 1918-ig, Bp.. 1938,41. olda!)

Mivel a feltételezések szerint a környék legrégebbi települése Lövéte, a két Oláhfalu csak később jött létre, az újabb és újabb lakosok a Hargita irányába tudtak terjeszkedni. Sűrűn építették házaikat, hogy az uralkodó szelek ellen némi védelmet nyújtsanak. Egyes vélemények szerint az első település a Halaság és Lok patakokat elzáró gát környékén keletkezett a falu felső felében, mivel a telepesek így tudtak ivóvízhez és a fűrészek meghajtásához szükséges folyóvízhez jutni. A mesterségesen létrehozott Vargyas-csatorna mentén építkeztek. Egyes helyeken a patak vizét kisebb árkokkal elvezették, melyek később újra a főágba folytak, és ezek mellett néhány utca keletkezett.

Szentegyházasfalu határának nagyobb részét a Hargita oldala képezi. Itt a legfontosabb helynevek: Csere, Veresbükk, Halaság, Pokád, Meggyesmező, Galusa, Vész. Futómező, Csonka, Oltárkő, Mita-kútja. Egyéb határnevek: Megyekert (állítólag itt voltak az első szántók). Postakert, Pityókáskert, Sóhely stb.

A település eredeti neve Oláhfalu volt. amint az 1406-os és a XVI. századi dokumentumokban olvasható. Később, a kiváltságlevelekben Szentegyházas-Oláhfalu néven szerepelt. A Szentegyházas előnevet egyes feltételezések szerint azért kapta, mert püspöki segítség nélkül építette újra a leégett templomát, mások szerint viszont egyszerűen csak azért, mert saját templommal rendelkezett. Márpedig különbséget kellett tenni a két kilométerre fekvő - valószínűleg később létrejövő vagy leszakadó -másik Oláhfalutól, amely csak kápolnával rendelkezett, és így lett Kápolnás-Oláhfalu. vagy Kicsi-Oláhfalu. Ilyen szóösszetételben Szentegyházas-Oláhfalut Nagy-Oláhfalunak vagy egyszerűen Nagyfalunak nevezték. A népnyelvi használatban a lakosok oláhfalviak vagy nagyfalusiak lettek, a köznyelvben viszont a Szentegyházasfalu volt használatos.

A XVI. századi dokumentumokban előforduló névhasználatok a következők: Oláhfalu. Olahfalw, Olahffalw, Szentegihazas-Olahffalva, Szentegjhazas-Olahffalva. Szentégihazas-Olahfalva. Szentegjhazas-Olahfalva, Thulso-, Tulso-Olahfalu, -Ólahfaha, -Olahfalw, -Olahffalu, -Olahffalva. -Olahffalw. -Olahffalwa, Zenteghazas-, Zentegihazas-, Zenteg/hazas, Zentegyhazas-Olahfalu, -Olahfalva. -Olahfalw, -Olahffalu, -Olahffalva, -Olahffalw. -Olahffahva. (Demény L., Pataki J.: Székely Oklevéltár, Új Sorozat, I. kötet, 361. oldal)

Az erdélyi települések történelmi neveit felsorakoztató szótárban a Vlăhiţa névnél olvashatjuk: “1301 villa nosíra Olachalis (vitatott Dokumentum). 1406 Oláhfalu, kb. 1566 Olahfalw, 1576 Túlsó Oláhfalu, 1602 Szentegyházas Oláhfalu, 1808 Oláhfalu, Wlachendorf, 1835 Szent Egyháza* Oláhfalu. 1850 Szentegyházas Olahfalu, Olahfalu, 1854 Szentegyház-Oláhfalu, (Nagy-Oláhfalu), Olafal.au Mare, " (Suciu C.: Dicţionar istorie al localităţilor din Transilvania, Buk., 1968, II. kötet)

A kommunizmus idején, az Ötvenes években egyre többen szorgalmazták a “szent" elönév elkerülésének az időszerűségét. A hivatalos szervek a község román elnevezését vitték be a közhasználatba, lépten - nyomon csak Vlahicát emlegettek. Az elnevezés körüli dilemma 1968-ban teljes mértékben megoldódott. Ekkor alakult meg Vlahica városa, alapjában véve Szentegyházasfalu és Szentkeresztbánya egyesüléséből, amelynek a lakói akarva-akaratlanul megszokták ezt az új és idegen kifejezést. Egyesek még ma is használják, bár az 1989-es változásokat követően a kisváros Szentegyháza nevet vette fel. A helybeliek a közhasználatban viszont többnyire csak “faluról" és “városról" (bányáról) beszélnek. Megjegyzendő, hogy a névadásnál felmerült a Gábor Áronról való elnevezés ötlete is, de a javaslat nem nyerte cl a névadók tetszését.

Történelmi vonatkozások - jegyzések

Hitelesen nem bizonyítót de nagy a valószínűsége annak, hogy jelentősen kihatót a két Oláhfalura a reformáció erdélyi terjedése János Zsigmond idejében. Úgy tartják, hogy a fejedelem fegyverrel kényszeríttette a katolikus székelyeket, hogy térjenek át unitárius hitre. A csíki székelyek ellenállására, 1567-ben megtámadta őket de azok visszaverték. A fejedelem bosszúból visszavonulás közben felégette Oláhfalut, lakosságát kivégezte. Egyesek szerint meg azért pusztult el a környék, mert a lakosság nem engedte keresztül a fejedelem hadait. Valószínűleg a Futómező, Vész, Málnavész, Vészkőszikla stb. nevű dűlőnevek az akkori pusztulást elevenítik meg.

Az újratelepítést 1572-ben kezdték meg. A Hargitán áthaladó út védelmére minden vármegyét arra kőteleztek, hogy egy-egy családot küldjön ide.

A nehéz életkörülményekre és a fontos szerepükre való tekintettel az Oláhfalviak sajátos kiváltságokat élveztek az évszázadok folyamán. A kiváltságoknál régebbi dokumentummal nem rendelkezünk vagy nem ismertek, de Báthory István fejedelem 1575-ben Mindszent havának 21. Napján kelt rendelése: "…mivel Szentegyházas Oláhfalvi lakosok az roppant havasok közt oly vad és terméketlen helyt laknak, senki ezen lakosok jussaikban ne háborítsa és semmivel terhelni ne merészelje." Nem bizonyított de lehet, hogy ez az irat valamikor a közösségi levéltár tulajdonát képezte.

Orbán Balázs két dokumentumról is beszámol, amelyek szerint az falu levéltárában megtalálhatok voltak. Az első 1577-es keltezésű. Ebben Báthory Kristóf tiltja az udvarhelyi várnagyok túlhatalmaskodását. A második 1589-ben Báthory Zsigmond felmentette a falu lakosságát a "disznódézsma" alól.(O.B., I.kötet, 72.oldal) A község levéltára jó néhány irattal rendelkezet amik sajnos eltűntek a történelem viharaiban.

XVI. századi keltezésű iratokról máshonnan is bizonyulást kapunk:
1570. Április 7-én János Zsigmond adományt ad Ferenc Pál részjóságára.
(Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek fejlődésének és népének története 1918-ig, 37. oldal) 1576-os adóösszeírásnál megtaláljuk Innekső Oláhfalu és Tulso Oláhfalu nevek is. (Szabó-Szádeczky: Székely Oklevéltár, IV. kötet, 42. Oldal)

A fent említet, kiváltságok még bővültek de az elfogadtatásuk egyre nehezebben ment. Ebből beszámolót olvashatunk az Udvarhelyi vármegye története a legrégibb időktől 1849-ig című könyvben.
"A szék főtisztei azonban nem nyugodtak meg az oláfalviak külön igazságszolgáltatásaiban s az ügyet a 17.-ik t.-czikkben ily határozatot hozott: "Miután az oláhfalviak kiváltsága a törvények dolgában az egész országnak, de kivált a székelységnek nagy sérelmére, s törvényei, szokásai, és szabadságai ellenére van, hogy ők a székelység közepében lakván, közülök kivonják magukat: a fejedelem akaratja is hozzájárulván, hogy kiváltságuk e részben töröltessék el, és mindenképen a székelység közösséges törvényeivel éljenek, a fejedelemnek tett igéretöket ezután is teljesítvén.

Ebből egyenlötlenség támadt. A szék a törvényhez, az oláhfalviak kiváltságukhoz ragaszkodtak, s a fejedelemnél panaszt emeltek, hogy az őket hatóság alá vonni igyekezik. A fejedelem panaszukat meghallgatta s 1618. április 8-dikán tudtára adta az udvarhelyszéki fő- és alkapítánynak, hogy az oláhfalviaknak törvény dolgában azon szokás gyakorlat volt, hogy a peresek ispánjok [a bíró] és a tizenkét esküdt ember elé idéztetvén 25 frton aloli ügyök ott határoztatot el, ha pedig ügyök 25 forinton feljül volt, azt az udvarhelyszéki törvényszékre bocsátották át.